A XX. század eleje óta a sztrájk alapvető joggá vált a fejlett országokban. Nem azért, mert olyan sok haszna lenne bárkinek egy sztrájkból, hanem pontosan azért, mert ez az érdeke a társadalomnak. A közgazdaság Pareto optimálisnak nevez egy cserét, amiben egyenragú felek úgy cserélnek el valamit, hogy az mindkettőjük számára helyzetük javulásával jár. A társadalom akkor tud fejlődni, eljutni a közjó állapotába, ha tagok közti cseréket minél nagyobb arányban jellemzi, hogy Pareto-optimálisak. De a nagy cégek, a nagy tömegű foglalkoztatás esetén az egyéni munkavállaló túl gyenge ahhoz, hogy érdekeit érvényesítse. Ezért ez csak a kollektív jogok érvényesülésével válik lehetővé.
Ma a magyar oktatás igazán nincs irigylésre méltó helyzetben. Az új NAT, az irányítás túlközpontosítása, a tanárhiány, a COVID, hogy csak néhányat említsünk abból az ezer sebből, amiből vérzik. Mindezt nem kompenzálja az a 20%-os béremelés, amit a kormány beígért. A matematika tanárok 50%-a szakirányú végzettség nélkül tanít, holott ugye az egyik legfontosabb tárgy.
A kormány sikerpropagandájával azonban nem összeegyeztethető, hiszen azt hangsúlyozza, hogy a létező világok egyik legjobbikát teremtette meg, minden más csak visszafejlődést eredményezne. Az nem lehet, hogy valaki elégedetlen legyen. Nem egyeztethető össze azért sem a sztrájk, mert a rendetlenséget fejezi ki a kormány nézőpontjából, márpedig ő a rend biztos őre.
Pedig a sztrájk, mint jeleztük nem bűn. Pláné egy 2 órás figyelmeztető sztrájk. Egyszerűen elfogadhatatlan az, hogy a miniszter jogszerűtlennek nevezi a sztrájkot, amikor az elsőfokú bíróság, annak jogszerűségéről döntött. Egyszerűen jogállamban ezt nem lehet. Azt lehet mondani, hogy vitatja a bíróság álláspontját, de mellett le kell szögezni, hogy azt tiszteletben tartja és elfogadja. Mint egy durcás óvodás, aki csapkodja a játékát. Így nem lehet országot vezetni.
A pedagógusoknak pedig csak egyet lehet kívánni, bár kicsi az esélye, de legyen eredményes a követelésük.