Kedves Néném!
Hányszor megírtam Neked már évekkel ezelőtt, hogy mi várható, hogy a NER összeomlásra van ítélve. Persze gyenge hangomat elnyomta a vakhit. Még, amikor azt írtam Neked másfél két éve, hogy 4%-ra kellene emelni azonnal a kamatlábat, sokan még ellenzéki oldalon is elszörnyedtek.
Azt nem értik sokan, hogy a politika és a gazdaság eltérő módon szerveződik. A politika célja a hatalom megszerzése, megtartása, amihez hierarchia kiépítése szükséges. Utasítások végrehajtás stb. Mivel a hierarchia kiválasztáson alapul, kiben bízik a vezető és kiben nem, ezért mindig együtt jár a társadalom megosztásával is. A hierarchia az elért pozíció megvédésére törekszik, ahonnan származik az egész katonai jellege, ezért gyakran emlegeti a rend jelszavát. Ez a politika műfaja, aminek művelését a jelenlegi miniszterelnök tökélyre fejlesztette. És ebből fakad az elkerülhetetlen bukása is.
A gazdaság ugyanis az egyenlőségre, a kölcsönösen előnyös cserékre alapozva működik. A közgazdaságtanban Pareto optimális cserének hívjuk azt, amikor két fél úgy cseréli el javait, hogy az mindkét félnek előnyös. Ennek egyik feltétele, hogy a cserében részvevők egyenrangúak legyenek. De ez szimplán paraszti logikával is könnyű belátni, hiszen, ha két fél eltérő rangban van, akkor az alacsonyabb rangú nem tud olyan keményen alkudni, mint fordítottan. Ha meg egy társadalom túlhierarchizált, akkor a gazdasági tranzakciókat alapvetően nem a hatékony cserék fogják jellemezni.
A problémát az, okozza, hogy egy társadalomban épp úgy szükség van a politikai irányításra, mint a gazdaságra. Csak épp ha a kettő közti egyensúly felborul, mint történt ez Magyarországon, igazából 2000-től, de hangsúlyosan csak 2010-től, azt előbb-utóbb a másik szféra megszenvedi, ahogy ez minden más esetben is történt.
Tény az, hogy Hitler, Sztálin is kisebb gazdasági csodákat hajtott végre a maguk idejében, amit az erőforrások központosításával, a tartalékok felérésével érnek el. De amikor a tartalékok elfogynak, a rendszerek összeomlanak.
A politikai hatalomgyakorlás a jelenről szól, ezért jellemzi az ad-hoc döntéshozás, lásd mondjuk a magánnyugdíjpénztárak felszámolása, a lakástakarékpénztárak megszüntetése. Az ilyen rendszereknek nem fontos a környezetvédelem, hisz az a jövőről szól, nem fontos az épített örökség megőrzése, sőt éppen ellenkezőleg, saját maga emlékeivel akarja teleszórni az országot, és nem fontos a gazdasági kiszámíthatóság. Épp akkor aszerint, ami abban a pillanatban a politika érdeke. Hogy holnap mi lesz nem érdekes, illetve gondolja a politikus, majd azt is megoldja a maga idejében.
A gazdaság viszont a kiszámíthatóságra tud építkezni. Ahhoz, hogy az egyes emberek gazdasági tevékenységükről döntsenek, az kell, hogy bízhassanak a körülmények változatlanságában. Ez lehetetlen, ha egy közösséget egyszemélyi vezető irányítja, hiszen az, akarva akaratlanul a saját érdeke szerint fog dönteni. A gazdasági várakozások teljesülése érdekében fontos a stabil árfolyam, és az alacsony infláció. Amelyek mára a magyar gazdaságban megszűntek létezni. Ezek viszont a gazdaság széteséséhez fognak vezetni. De mivel ezek a politikára alapuló rendszerek képtelenek a megújulásra, a visszakozásra, ezért a tendenciákat megfordítani sem képesek, csak hosszabb- vagy rövid agónia után az összeomlásuk várható. Ez vár Magyarországra is, a kérdés csak az idő és az ár, amit a társadalom ezért fizetni fog.