Domonkos László ÁSZ elnök havi bére 5,2 millió Ft lesz februártól.
A közelmúltban kapott nyilvánosságot egy pedagógus nyílt levele, amely a kezdő tanárok nyomorúságos helyzetét ecseteli. Igen a magyar közszférában beosztottként dolgozni gyakran egyet jelent a nyomorral. Pedig mondjuk egy pedagógusnak is könyveket, folyóiratokat kellene olvasni, művelődni, színházba járni stb. És akkor a közművelődési és a szociális szféra még elkeserítőbb jövedelmi viszonyairól még nem is beszéltünk. Persze érthető a politika törekvése a közalkalmazotti bérek alacsonyan tartására, mert az kihatna a versenyszférára is, és a kormány külföldi tőkét vonzó, az olcsó bérre épülő összeszerelőüzem modellje összeomlana.
Ennek tükrében különösen visszatetsző, hogy egyes állami vezetők és még csak nem is a miniszteri szinten, havi több millió Ft-ot keresnek. Különösen azok, akik elvileg egy független intézményt vezetnének, ugyanakkor mégis elkötelezettek a politika felé.
Visszatetsző, mert egyrészt mutatja, mennyire álságos független intézményekről beszélni és mennyire nem értékeli a rendszer azokat az embereket, akik a tényleges munkát végzik és a terheket viszik. Mint egykori vezető, el nem tudom képzelni, hogy tudnak kiállni ezek a vezetők az embereik elé.
Változtatni kell a rendszeren és nem egyszeri emeléssel, hanem egy új, átfogó közalkalmazotti rendszer megalkotásával. Ahol a jogok és bérek, az elvárások és a követelmények egy átfogó rendszerbe illeszkednek.